A tökéletes kutyaház kiválasztása során az egyik legfontosabb szempont, hogy kapjon-e kivehető válaszfalat kedvenced az új kuckójához vagy sem. Ez az elsőre apróságnak tűnő kis részlet, ugyanis sokkal hasznosabb, mint azt gondolnád. A tenyésztők számára nélkülözhetetlen kellék a Te kertedben is igen hasznos szolgálatot tesz majd, ha egy igazán komfortos óllal szeretnéd kényeztetni és óvni kutyusodat.

Miért fontos a kivehető válaszfal a kutyaházakban?

A kivehető válaszfalaknak elsősorban az ellés idején van kiemelkedő szerepük, hiszen igen sokat javítanak az ólak hőszigetelésén. Amíg a nagyobb testű négylábúak számára tökéletes védelmet jelent a hűvösebb évszakokban egy szigetelt kutyaház, addig a kölyökkutyáknak ősszel és télen még védettebb, még biztonságosabb helyre van szükségük.

Kedvenceid ugyanis könnyebben megbetegednek, mint azt elsőre gondolnád. Éppen ezért hasznos még a hőszigetelt típusokban is egy kivehető válaszfal, amely télen kellemesebb hőmérsékletet teremt azáltal, hogy elkülönít egy kisebb területet.

Kiskutyáid így egész télen biztonságban növekedhetnek, fejlődhetnek hőszigetelt kuckójukban. Amikor pedig megnőttek, kényelmesen és egyszerűen eltávolíthatod a kivehető válaszfalat, hogy nyáron is ideális hőmérsékletben pihenhessenek.

Milyen esetekben lehet még szükség kivehető válaszfalra?

A kivehető válaszfalak azonban azáltal, hogy két külön területre osztják fel kedvenced házikóját, a hőszigetelésen számos más szempontból is igen hasznosak. Például ahogyan arról korábban is írtunk, az ideális kutyaól kiválasztása során érdemes figyelembe venni kedvenced személyiségét is.

Ugye Te is észrevetted már, hogy a félénkebb, nyugodtabb kutyusoknak például sokszor szükségük van privát szférára, hogy nyugalomban tudjanak pihenni és aludni? A kivehető válaszfallal villámgyorsan kialakíthatsz kedvenced számára egy nyugis zugot, ahova visszahúzódhat és elbújhat egy kicsit a világ elől.

Még több tipp a kiskutyák egészségéért

Ha pedig már a kiskutyusok egészségénél tartunk, akkor nem mehetünk el szó nélkül olyan lényeges szempontok mellett sem (amelyekről korábban részletesen is írtunk), mint a szigetelés fontossága télen vagy éppen a napozó teraszok szerepe nyáron.

A kivehető válaszfalas Számel kutyaházak előnyei

A Számel kutyaházai közt számos válaszfalas modellt találsz majd olyan egyéb előnyökkel, mint:

  • megemelt talapzat vastag padlódeszka borítással,
  • erős, tömör és tartós szerkezet,
  • masszív, zsindelyezett vagy akár nyitható tető,
  • pihenőterasz és hőszigetelés.

És hogy melyik Számel kutyaházakat érdemes megnézned, ha kivehető válaszfalas típust keresel? Már mutatjuk is:

+1 meglepetés: ajándék hőfüggöny minden Számel kutyaház mellé

Tudjuk, hogy a fagyos téli napokon mennyire aggódsz kedvenced egészségéért, ezért most minden Számel kutyaház mellé ajándék hőfüggönnyel lepünk meg.*

*Az ajánlat a cikk megjelenése idején (2018.12.14.) érvényes, a promóció a jövőben érvényét veszítheti.

És az előnyök sora itt még korántsem ért véget, ismerd meg közelebbről a kivehető válaszfalas Számel kutyaházakat most »